A magyar dráma nagy alakja. Német színművek fordítása, lovagregények dramatizálása után kezdi írni történelmi tárgyú drámáit (Aubigny Clementina, 1813; Ziska, 1813) és a Jeruzsálem pusztulása (1814) szomorújátékát. Már Kecskeméten ügyészkedve írta az Erdélyi Múzeum pályázatára főművét, a Bánk bánt (1815), amit 1820-ban megjelentetett, de elfogadását, sikerét már nem érhette meg. Az öt felvonásos tragédia Erkel Ferenc megzenésítésében nemzeti operává lett. Egyetlen vígjátéka (A rózsa, vagyis: a tapasztalatlan légy a pókok között, 1814) a pesti színészvilágot mutatja be. Megírja szülővárosának történetét (Szabados Kecskemét történetei, 1834). Drámaesztétikai, kritikai nézeteit a Mi az oka, hogy magyar Országban a Játékszíni Költő-mesterség lábra nem tud kapni? (1821) című tanulmányában fejti ki.