A Sturm und Drang vezető teoretikusa. Munkásságát kritikai művekkel kezdi (Töredékek az újabb német irodalomról, 1767; Kritikai gyűjtemény, 1769). A „néplélek” megértésére, a népköltészet jelentőségére hívja fel a figyelmet (Német jellegről és művészetről). Népdalok gyűjtésére hív fel, önmaga is ad ki népdal utánköltéseket (Népdalok, 1779). Az Értekezés a nyelv eredetéről tézisei a nyelv érzelemkifejező voltáról, a későbbi nagy nyelvelméletek alapjául szolgáltak. Főműve az Eszmék az emberiség történetének filozófiájához (1789-91), a Föld és az emberiség történetének felvázolására tett kísérlet. Az egyetemes emberi kultúra mélyebb megismerésére, megértésére törekedett.