A szabadságharc éveiben népszerű imádságokat (Alázatos imádság, 1703), hadimunkákat (Hadakozó embernek tanító scholája, 1708), politikai beszédeket (Gyömrői beszéd, 1705) írt, zsoltárokat fordított. A Habsburg-ellenes nemzeti felkelés élére állva, a szatmári béke el nem ismerése után (1711) életét száműzetésben töltötte. Ezalatt írta a Vallomások (1716) három könyvét és Emlékiratait (1717-19), mellyel e műfajban maradandót alkotott.