A német felvilágosult filozófia megalapozója, egzakt természettudományos szemléletmódjával új irányba indította el a német filozófiai gondolkodást. Két nagy filozófiai műve, a Theodicea (Istenbizonyítási értekezések Isten jóságáról, az ember szabadságáról és a rossz eredetéről, 1710) és a Monadológia (1714). A mozdulatlan világképbe belehelyezi a fejlődés elvét, megalkotja a „monaszok” (szellemből és anyagból álló önálló létezők) tanát, s tőle származik az „elégséges ok” elve is.