A német líra formaújító mestere. A tízes években induló költői pályájára expresszionista törekvések jellemzők (Hullaház és más költemények, 1912). A jelen történelméből való kiábrándultságában a semmibe, a nihilbe menekülést hirdeti egyedül lehetséges magatartásként A fenotípus regénye (1944) című esszéjében. Életművének és a huszadik századi lírának egyik csúcspontját jelenti a Statikus költemények (1948) lírai kötete, a költői kifinomultság-elvével párosult életidegenség filozofikus megfogalmazásával. Szépprózai kísérleteiben az avantgárd útján járt (Lótuszevők országa, Üvegfúvók).