Az egész reneszánsz egyik legnagyobb hatású alakja. Olasz és latin nyelvű munkáiban ötvözte az averroista filozófiát a korai reneszánsz humanizmusával, kialakítva sajátos keresztény, neoplatonista, humanista filozófiáját. A mózesi öt könyv bölcseletét Püthagoraszon keresztül a platóni filozófiával köti össze, vagyis összekapcsolja a bibliai erkölcs és a pogány értelem világát. A teremtés hat napjának hétféle elbeszéléséről (1489), Az Egységről és az Egyről című értekezéseit ez a szellem hatja át. Korokon átívelve legtöbbet interpretált munkája a Beszéd az ember méltóságáról (1486) című értekezése.