Egyike ő a századvég-századelő rejtőzködő alkotóinak. Az elbeszélő Gárdonyi első nagy teljesítménye Az én falum (1898), realizmus és álomszerűség keveréke. Következő évben kezdte közölni leghíresebb regényét, egyfajta hazafias „hőskölteményét”, az Egri csillagokat (1901). A láthatatlan ember (1902) és az Isten rabjai (1908) című regényeinek közös sajátsága a szimbolikus témák (halál, művész, álom, magány,...) modern, az utóbbi mű esetében erőteljesen szecessziós világa.