A középkort a reneszánsszal összekötő művész, az olasz irodalom hatalmas alakja. Fiatalkori költeményeinek gyűjteménye, az Új élet (1294?), a 42 fejezetből álló prózai magyarázatokkal kísért lírai napló, Beatrice iránti szerelmét mondja el. A Pietra-canzonék (1307) tudós fejtegetései, költészettani-stilisztikai nézeteinek kifejtései (A nép nyelvén való ékesszólás) után írja meg főművét, az Isteni Színjátékot (1300). A száz énekből álló önéletrajzi középpontú, enciklopédikus teljességű műalkotás a középkor és a reneszánsz formai jegyeit egyaránt magán viseli. Megteremti az olasz irodalmi nyelvet. A terzinákban írt eposzában bosszút áll politikai ellenfelein, emléket állít az antik hagyománynak, múzsájának, Beatricének, „világtérképet” alkot. Műve a világirodalom egyik legegyetemesebb alkotása.