A háború előtt a Centrifuga csoporthoz, majd a LEF futurista körhöz, Majakovszkijhoz csatlakozik. Versesköteteiben (Iker a felhőkben, 1914; Nővérem az élet, 1922) elveti a díszítő jellegű rímet, inkább a szójáték, a szóvicc formájú rímet választja. Rengeteget fordít, többek között Shakespeare-tragédiákat, a Faustot, Petőfi János vitézét. Légi utak (1924) elbeszéléskötete után az epikus téma kiszélesülését jelzi a Szpektorszkij (1930) című verses regény, melynek címszereplője már fő műve, a Doktor Zsivago (1957) regény hősének előképe. A Zsivagót szintézisnek szánja, a címszereplő az egyre kiszámíthatatlanabbá váló történelemmel való kényszerű számvetés szülötte. A mű megjelenése után az ellene folyó politikai kampány ellen elzárkózott élettel védekezett, dolgozott utolsó művén, A vak szépség című háromrészes drámaciklusán.