Emlékiratok (1774) című merész gúnyirata óriási sikere után írja első örökbecsű drámáját, A sevillai borbélyt (1775), melyet sikerben jóval felülmúlt az 1784-ben bemutatott Figaro házassága. Ezeknek a műveknek a sikerét már nem tudta megismételni további műveivel, mint A másik Tartuffe színjátékával vagy a Tarare operájával. Két híres darabja kipellengérezi az üresfejű, léha arisztokráciát; komédiái szellemi előjátékát jelentik a királyság megdöntésének. Vígjátékaival a műfaj megújítója, pergőbb cselekmény, élénkebb dialógusok, sziporkázó nyelv jellemzi műveit, melyek bizonyos tekintetben Diderot drámaelméletének igazolásai.