A magyar költészet egyik legjelentősebb alakja. 1846-ban díjat nyer elbeszélő költeménye, a Toldi (1847), elismerést és Petőfi barátságát is meghozva. Következő korszaka a nyomasztó nagykőrösi évek (1851-60), mely lírájában a bezártság, magára maradás, a társadalmi ostorozás témáit adó „Felhők-korszaka”. A nemzeti öntudat ébren tartójaként a nemzeti hibákat ostorozva találja meg a ballada műfajt. Zsarnokostorozó balladája az V. László és A walesi bárdok. A ballada mellett a verses epikai műfaj megújítója. A nagyidai cigányok (1851) szatirikusan ostorozza a nemzeti hibákat, mely több művében, így a Toldi-trilógiában (1854, 1879) is fontos építő elem. A korszerűbb lélekábrázolás is megjelenik balladáiban (Ágnes asszony, A hamis tanú). Következő korszaka a pesti évek. Shakespeare fordításai (Szentivánéji álom, Hamlet) mellett egy hun trilógia megírásának terve foglalkoztatja (Buda halála, hun rege, 1863), folytatja a Bolond Istók (1873) verses regényét. E korszakának része Őszikék-ciklusa, öregkori lírájának bölcs öniróniája, fanyar megnyugvása.