A nevetés (1900)
Le rire (1900)
(...) ez a gépiesség, ismétlem, nagyon hasonlít az egyszerű szórakozottsághoz. Hogy ezt belássuk, elég arra gondolnunk, hogy egy komikus személy általában azért komikus, mivel nem tud erről. A komikum tudattalan. (...) egy nevetséges fogyatékosság, mihelyt érzi nevetséges voltát, igyekszik megváltozni, ha csak külső megnyilvánulásaiban is. (...) a nevetés főképpen ebben az értelemben csiszolja az erkölcsöket. Arra késztet, hogy már most igyekezzünk annak látszani, aminek lennünk kellene, és amivé egy nap bizonyára leszünk is.
(I.2)
Et c'est encore un automatisme tres voisin de la simple distraction. Il suffira, pour s'en convaincre, de remarquer qu'un personnage comique est généralement comique dans l'exacte mesure ou il s'ignore lui-meme. Le comique est inconscient. (...) un défaut ridicule, des qu'il se sent ridicule, cherche a se modifier, au moins extérieurement. (...) c'est en ce sens surtout que le rire "châtie les moeurs". Il fait que nous tâchons tout de suite de paraître ce que nous devrions etre, ce que nous finirons sans doute un jour par etre véritablement
(I.2)
Bizonyos értelemben azt lehetne mondani, hogy minden jellem komikus, feltéve, hogy a jellemen azt értjük, ami személyünkben máris kész, vagyis ami automatikus működésre képes mechanizmus állapotában van. Ez pedig, ha úgy tetszik, mindaz, amiben ismételjük magunkat. És következőleg az is, amiben mások ismételhetnek minket. Minden komikus személy típus. És megfordítva a dolgot, minden hasonlatosság egy típushoz komikumot is rejt magában.
(3.1)
(Ford.: Szávai Nándor)
En un certain sens, on pourrait dire que tout caractere est comique, a la condition d'entendre par caractere ce qu'il y a de tout fait dans notre personne, ce qui est en nous a l'état de mécanisme une fois monté, capable de fonctionner automatiquement. Ce sera, si vous voulez, ce par ou nous nous répétons nous-memes. Et ce sera aussi; par conséquent, ce par ou d'autres pourront nous répéter. Le personnage comique est un type. Inversement, la ressemblance a un type a quelque chose de comique.
(3.1)
Teremtő fejlődés (1907)
L'Évolution créatrice (1907)
Mert tartamunk nem pillanatot behelyettesítő pillanat; így sohasem volna egyéb, mint jelen, s a múlt nem húzodna át a jelenvalóba, nem volna fejlődés, nem volna konkrét tartam. A tartam a múltnak folytonos haladása, mely rágja a jelent és duzzad, amint előremozog. Ha a múlt szüntelenül nő, akkor határtalanul meg is marad.
(I.)
Car notre durée n'est pas un instant qui remplace un instant: il n'y aurait alors jamais que du présent, pas de prolongement du passé dans l'actuel, pas d'évolution, pas de durée concrete. La durée est le progres continu du passé qui ronge l'avenir et qui gonfle en avancant. Du moment que le pasé s'accrôit sans cesse, indéfiniment aussi il se conserve.
(I.)
Az út, mely a városba vezet, kénytelen megmászni a hegyoldalt és leereszkedni a lejtőn, alkalmazkodik a talaj változataihoz; de a talaj változatai nem okai az útnak, s nem adták az irányát. Minden pillanatban szolgáltatják neki a nélkülözhetetlent, a földet, melyen halad; de ha az egész útat nézzük, és nem annak egyes részeit, akkor a talaj változatai többé nem egyebek, mint akadályok, vagy késedelmi okok, mert az út egyszerűen a városba akart jutni és legszívesebben egyenes vonal lett volna. Így vagyunk az élet fejlődésével s a körülményekkel, melyeken áthalad, csakhogy a fejlődés nem rajzol egyetlen utat, s irányokba szakad anélkül, hogy célokat szemelne ki, végül mindig teremtő marad, még akkor is, mikor alkalmazkodik.
(II.)
(Ford.: Dienes Valéria)
La route qui mene a la ville est bien obligée de monter les côtes et de descendre les pentes, elle s'adapte aux accidents du terrain; mais les accidents du terrain ne sont pas cause de la route et ne lui ont pas non plus imprimé sa direction. A chaque moment ils lui fournissent l'indispensable, le sol meme sur lequel elle se pose; mais si l'on considere le tout de la route et non plus chacune de ses parties, les accidents de terrain n'apparaissent plus que comme des empechement ou des causes de retard, car la route visait simplement la ville et aurait voulu etre une ligne droite. Ainsi pour l'évolution de la vie et pour les circonstances qu'elle traverse, avec cette différence toutefois que l'évolution ne dessine pas une route unique, qu'elle s'engage dans des directions sans pourtant viser des buts, et qu'enfin elle reste inventive jusque dans ses adaptations.
(II.)