Ágis tragédiája (1772)
Aki természetünk törvényét isméri,
S annak valóságát tisztelettel féli,
Józan embersége jól tesz mindeneket,
Igaz vallása is, s nem üldöz lelkeket.
Istenink szívünkbe rejtették magokat,
Fellelhetjük bennünk nagy igazságokat.
A természet tanít érezni, gondolni,
Isteni törvény ő, neki kell hódolni.
(Kleombrotes, II., 5.)
Bessenyei György magához (1777 körül)
Ki vagyok? mi vagyok? merről s mibül jöttem?
Hol voltam? s hogy esett, hogy világra lettem?
Érzek, gondolkodom, küszködöm, fáradok,
S élek, melynek útján szüntelenül halok.
(1-4. sor)
A filozófus (1777)
A nagy urak gyermekeit mind cukherrel, meleg vízzel, tejjel, kávéval nőttetik; de le is vernék, olyanok vannak, hatot is a pipámmal a lábárul. (...) De kedves sógor uram, nem olvasta az én anyám soha Russzót, mégis tudott kényeztetés, szorongás nélkül nevelni. Szabadon hevertem én az ágyon, s húst ettem, mihelyt a gyomrom emészthette.
(Pontyi, IV., 6.)
Magyarság (1778)
Valljuk meg, hogy nagyon megszűkültünk a magyarságba, melynek ugyan bőségébe soha nem voltunk. Csodálkozom nagy nemzetünkön, hogy ő, ki különben minden tulajdonainak fenntartásában oly nemes, nagy és álhatatos indulattal viseltetik, a maga anyanyelvét felejteni láttatik, olyan világban pedig, melyben minden haza önnön nyelvét emeli, azon tanul, azon perel, kereskedik, társalkodik és gazdálkodik.
Jegyezd meg e nagy igazságot, hogy soha a földnek golyóbisán egy nemzet sem tehette addig magáévá a bölcsességet, mélységet, valameddig a tudományokat a maga anyanyelvébe bé nem húzta. Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.
Azért akkor fog a magyar nyelv hazánkbul kihalni, mikor a magyar parasztasszonyok deákul, görögül, franciául vagy németül fognak tanulni és magyarul megszünnek beszélni. Míg pedig a magyar parasztasszonyok magyarul fognak beszélni, addig a parasztemberek is úgy beszélnek és hasonlóul, míg a jobbágyok magyarul szólnak, addig az uraknak sem lehet a magyarságot elfelejteni. Ha már így kéntelenek vagyunk nyelvünket megtartani, tisztítsuk ki legalább és dolgozzunk előmenetelünkön.
Egy magyar társaság iránt való jámbor szándék (1781)
Az ország boldogságának egyik legfőbb eszköze a tudomány. Ez mentől közönségesebb a lakosok között, az ország annál boldogabb.
Mindezeket együttvévén könnyű általlátni nemcsak azt, hogy a mi nemzetünk a maga nyelvének öregbítésében és pallérozásában még ez ideig nem jár egyenes úton, hanem azt is, mi volna arra a legegyenesebb út és a legtekéletesebb eszköz: tudniillik EGY TUDÓS MAGYAR TÁRSASÁGNAK FELÁLLÍTTATÁSA, amelynek egyedülvaló dolga az lenne, hogy a mi nyelvünkön minden tudva levő dologra kiterjessze, annak szólásának formáit kipallérozza vagy újakat is, a dolgoknak és a nyelvnek természetéhez alkalmaztattakat találjon, s maga mind a fordításokban, mind egész munkák írásában, az egész magyar hazának példát mutasson.