Tizenegyedik - Borivóknak való
Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje,
Mindent egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókot könnyebbítő szele!
Te nyitod rózsákot meg illatozásra,
Néma fülemile torkát kiáltásra,
Fákot is te öltöztetsz sokszínű ruhákba.
(1-2. vsz.)
Harmincharmadik - Kiben bűne bocsánatáért könyörgett akkor, hogy házasodni szándékozott
Bocsásd meg, Úr Isten, ifjúságomnak vétkét,
Sok hitetlenségét, undok fertelmességét,
Töröld el rútságát, minden álnokságát,
könnyebbíts lelkem terhét!
(1. vsz.)
Harminckilencedik - Hogy Juliára talála, így köszöne néki:
Ez világ sem kell már nékem
Nálad nélkül, szép szerelmem,
Ki állasz most énmellettem,
Egészséggel, édes lelkem!
Én bús szívem vidámsága,
Lelkem édes kívánsága,
Te vagy minden boldogsága,
Véled Isten áldomása.
Én drágalátos palotám,
Jó illatú, piros rózsám,
Gyönyörű szép kis violám,
Élj sokáig, szép Juliám!
Feltámada napom fénye,
Szemüldek fekete széne,
Két szemem világos fénye,
Élj, élj, életem reménye!
Szerelmedben meggyúlt szívem
Csak tégedet óhajt lelkem,
Én szívem, lelkem, szerelmem,
Idvöz légy, én fejedelmem!
Juliámra hogy találék,
Örömemben így köszenék,
Térdet-fejet néki hajték,
Kin ő csak elmosolyodék.
Negyvennegyedik - A darvaknak szól
Mindennap jó reggel ezen repültök el
szóldogálván, darvaim!
Reátok néztemben hullnak keservemben
szemeimből könyveim,
Hogy szép szerelmesem jut eszembe nékem,
megújulnak kínjaim.
(1. vsz)
Negyvenhetedik - Az ő szerelmének örök és maradandó voltáról
Meglágyul keménség, megszűnik irigység,
jóra fordul gyűlölség,
Istentűl mindenben adatott idővel
változás s bizonyos vég,
Csak én szerelmemnek, mint Pokol tüzének,
nincs vége, mert égten-ég.
(4. vsz.)
Ötvenedik - Júliát hasonlítja a szerelemhez...
Júlia két szemem, olthatatlan szenem,
véghetetlen szerelmem,
Julia víg kedvem s néha nagy keservem,
örömem és gyötrelmem,
Julia életem, egyetlenegy lelkem,
ki egyedül bír vélem.
Julia az lelkem, mikoron szól nékem,
Szerelem beszél vélem,
Julia ha rám néz, azonnal eszem vész,
mert Szerelem néz éngem,
Julia hol alszik, még az is úgy tetszik,
hogy ott nyugszik Szerelem.
(1-2. vsz.)
Ötvennyolcadik - (Óh, nagy kerek kék ég...)
Óh, nagy kerek kék ég, dicsőség, fényesség,
csillagok palotája,
Szép zölddel béborult, virágokkal újult
jó illatú föld tája,
Csudákat nevelő, gályákat viselő
nagy tenger morotvája!
Mi haszon énnékem hegyeken-völgyeken
bujdosva nyavalyognom,
Szörnyű havasokon fene párduc módon
kietlenben bolyongnom,
Tövis közt bokorban, sok esőben, hóban
holtig csak nyomorognom?
(1-2. vsz.)
Hatvanegyedik - Egy katonaének
Vitézek, mi lehet ez széles föld felett
szebb dolog az végeknél?
Holott kikeletkor az sok szép madár szól,
kivel ember ugyan él;
Mező jó illatot, az ég szép harmatot
ád, ki kedves mindennél.
(1. vsz.)
Az jó hírért, névért s az szép tisztességért
ők mindent hátra hadnak,
Emberségről példát, vitézségről formát
mindeneknek ők adnak,
Midőn, mint jó rárók, mezőn széllyel járók,
vagdalkoznak, futtatnak.
(5. vsz.)
Óh, végbelieknek, ifjú vitézeknek
dicséretes serege!
Kiknek ez világon szerteszerént vagyon
mindeneknél jó neve,
Mint sok fát gyümölccsel, sok jó szerencsékkel
áldjon Isten mezőkbe!
(9. vsz.)
Hatvanhatodik - Búcsúja hazájától...
Óh, én édes hazám, te jó Magyarország,
Ki kereszténységnek viseled paizsát,
Viselsz pogányvérrel festett éles szablyát,
Vitézlő oskola, immár Isten hozzád!
Egriek, vitézek, végeknek tüköri,
Kiknek vitézségét minden föld beszéli,
Régi vitézséghez dolgotokat veti,
Istennek ajánlva legyetek immár ti!
(1-2. vsz)
Ti penig, szerzettem átkozott sok versek,
Búnál kik egyebet nékem nem nyertetek,
Tűzben mind fejenként égjetek, vesszetek,
Mert haszontalanok, jót nem érdemletek.
(10. vsz.)
Az Célia bánatjáról
Mint szép liliomszál, ha félbemetszve áll,
fejét földhöz bocsátja,
Úgy Célia feje vagyon lefiggesztve,
mert vagyon nagy bánatja,
Drágalátos könyve hull, mint gyöngy görögve,
vagy mint tavasz harmatja.
Fulviáról
Lettovább Juliát s letinkább Céliát
ez ideig szerettem,
Attól keservesen s ettől szerelmesen
vígan már búcsút vettem,
Most Fulvia éget, ki ér bennem véget,
mert tüzén meggerjedtem.
Ex psalmo 42.
Mint az szomjú szarvas, kit vadász rettentett,
Hegyeken-völgyeken széllyel mint kergetett,
Rí, léh, s alig vehet szegény lélegzetet,
Keres kútfejeket.
Úgy keres, Úr Isten, lelkem most tégedet,
Szerte mind kiáltván az te szent nevedet,
Szabadulására, hogy onts kegyelmedet,
Mint forrásfejeket.
(1-2. vsz)
Adj már csendességet
Adj már csendességet, lelki békességet,
mennybéli Úr!
Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet,
kit sok kín fúr!
Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár
mentségére,
Őrizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd
vesztségére!
(1-2. vsz.)
Nyisd fel hát karodnak, szentséges markodnak
áldott zárját,
add meg életemnek, nyomorult fejemnek
letört szárnyát;
Repülvén áldjalak, élvén imádjalak
vétek nélkül,
Kit jól gyakorolván, haljak meg nyugodván,
bú s kín nélkül
(7-8. vsz.)