Új versek (1906)
Az Új versek előhangja - Góg és Magóg fia vagyok én... (1905)
Góg és Magóg fia vagyok én,
Hiába döngetek kaput, falat
S mégis megkérdem tőletek:
Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?
Verecke híres útján jöttem én,
Fülembe még ősmagyar dal rivall,
Szabad-e Dévénynél betörnöm
Új időknek új dalaival?
Fülembe forró ólmot öntsetek,
Legyek az új, az énekes Vazul,
Ne halljam az élet új dalait,
Tiporjatok reám durván, gazul.
De addig sírva, kínban, mit se várva
Mégis csak száll új szárnyakon a dal,
S ha elátkozza százszor Pusztaszer,
Mégis győztes, mégis új és magyar.
Meg akarlak tartani (1904)
Meg akarlak tartani téged,
Ezért választom őrödül
A megszépítő messzeséget.
(6. vsz.)
Héja-nász az avaron (1905)
Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.
Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.
(1. és 4. vsz.)
A Hortobágy poétája (1905)
Kúnfajta, nagyszemű legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát őrzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.
Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nőtt a szivében,
A csorda-népek lelegelték.
(1-2. vsz.)
A Tisza-parton (1905)
Jöttem a Gangesz partjairól,
Hol álmodoztam déli verőn,
A szívem egy nagy harangvirág
S finom remegések: az erőm.
Gémes kút, malom alja, fokos,
Sivatag, lárma, durva kezek,
Vad csókok, bambák, álom-bakók,
A Tisza-parton mit keresek?
A lelkek temetője (1905)
Ez a szomorú magyar róna,
Halálszagú, bús, magyar róna,
Hány megölt lélek sikoltott
Bús átkot az egekig róla.
(3. vsz.)
Vihar a tölgyek közt (1905)
Lombtalan lomb a mi lombunk,
Virágölő a virágunk,
Árnyéktalan az árnyékunk.
(9-11. sor)
A magyar Ugaron (1905)
Elvadult tájon gázolok:
Ős, buja földön dudva, muhar.
Ezt a vad mezőt ismerem,
Ez a magyar Ugar.
Lehajlok a szent humuszig:
E szűzi földön valami rág.
Hej, égig nyúló giz-gazok,
Hát nincsen itt virág?
Vad indák gyűrűznek körül,
Míg a föld alvó lelkét lesem,
Régmult virágok illata
Bódít szerelmesen.
Csönd van. A dudva, a muhar,
A gaz lehúz, altat, befed
S egy kacagó szél suhan el
A nagy Ugar felett.
A Gare de l' Esten (1905)
Reggelre én már messze futok
S bomlottan sírok valahol:
(1-2. sor)
Szép ámulások szent városa,
Páris, isten veled.
(19-20. sor)
Elátkozott hely. Nekem: hazám.
A naptalan Kelet.
Mégis megyek. Visszakövetel
A sorsom. S aztán meghalok,
Megölnek a daltalan szivek
S a vad pézsma-szagok.
( 35-40. sor)
Paul Verlaine álma (1905)
Álmodom egy nőről, akit nem ismerek,
Forró és különös, áldott, nagy Látomás,
Aki sohasem egy s aki sohase más,
Aki engem megért, aki engem szeret.
(1. vsz.)
A Szajna partján (1906)
A Szajna partján él a Másik,
Az is én vagyok, én vagyok,
Két életet él két alakban
Egy halott.
(1. vsz.)
Sóhajtás a hajnalban (1905)
Mennyi arany cseng
És mind a másé,
Mennyi erő küzd
És mind a másé,
Mennyi asszony van
És mind a másé,
(14-19. sor)
Vízió a lápon (1903)
Ez itt a láp világa. Szürke,
Silány, szegény világ.
(1-2. sor)
Vagyok fény-ember ködbe bújva,
Vagyok veszteglő akarat,
vagyok a láplakók csodája,
Ki fényre termett s itt marad,
(15-18. sor)
Harc a Nagyúrral (1905)
Megöl a disznófejű Nagyúr,
Éreztem, megöl, ha hagyom,
Vigyorgott rám és ült meredten:
Az aranyon ült, az aranyon,
Éreztem, megöl, ha hagyom.
(1. vsz.)
Új Vizeken járok (1905)
Nem kellenek a megálmodott álmok,
Új kínok, titkok, vágyak vizén járok,
Röpülj, hajóm,
Nem kellenek a megálmodott álmok.
Én nem leszek a szürkék hegedőse,
Hajtson szentlélek vagy a korcsma gőze:
Röpülj, hajóm,
Én nem leszek a szürkék hegedőse.
(4-5. vsz.)
Vér és arany (1907; 1908-as ész.)
Párisban járt az Ősz (1906)
Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.
Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.
Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.
Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.
A Halál rokona (1907)
Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.
(1. vsz.)
Sírni, sírni, sírni (1906)
Fázni holdas, babonás éjen
Tömjén-árban, lihegve mélyen.
Tagadni multat, mellet verve,
Megbabonázva, térdepelve.
Megbánni mindent. Törve, gyónva
Borulni rá egy koporsóra.
Testamentumot, szörnyüt, írni
És sírni, sírni, sírni, sírni.
(9-12. vsz.)
Három őszi könnycsepp (1906)
Őszi délben, őszi délben,
Óh, be nehéz
Kacagni a leányokra.
Őszi éjben, őszi éjben,
Óh, be nehéz
Fölnézni a csillagokra.
Őszi éjben, őszi délben,
Óh, be könnyű
Sírva, sírva leborulni.
A fekete zongora (1907)
Bolond hangszer: sír, nyerit és búg.
Fusson, akinek nincs bora,
Ez a fekete zongora.
Vak mestere tépi, cibálja,
Ez az Élet melódiája.
Ez a fekete zongora.
(1. vsz.)
Hepehupás, vén Szilágyban (1906)
Hepehupás, vén Szilágyban,
Hét szilvafa árnyékában
Szunnyadt lelkem ezer évet.
(1-3. sor)
Fölszállott a páva (1907)
"Fölszállott a páva a vármegye-házra,
Sok szegény legénynek szabadulására."
Kényes, büszke pávák, Nap-szédítő tollak,
Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap.
Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre,
Új arcok, új szemek kacagnak az égre.
Új szelek nyögetik az ős, magyar fákat,
Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat.
Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig,
Vagy ez a mi hitünk valóságra válik.
(1-5. vsz.)
A magyar Messiások (1907)
Sósabbak itt a könnyek
S a fájdalmak is mások.
Ezerszer Messiások
A magyar Messiások.
Ezerszer is meghalnak
S üdve nincs a keresztnek,
Mert semmit se tehettek,
Óh, semmit se tehettek.
Páris, az én Bakonyom (1906)
Nagy az én bűnöm: a lelkem.
Bűnöm, hogy messzelátok s merek.,
Hitszegő vagyok Álmos fajából.
(6-8. sor)
A Duna vallomása (1907)
Mióta ő zúgva kivágott,
Boldog népet itt sohse látott.
A Duna-táj bús villámháritó,
Fél-emberek, fél-nemzetecskék
Számára készült szégyen-kaloda.
(39-43. sor)
Jó Csönd-herceg előtt (1906)
Holdfény alatt járom az erdőt.
Vacog a fogam s fütyörészek.
Hátam mögött jön tíz-öles,
Jó Csönd-herceg
És jaj nekem, ha visszanézek.
(1. vsz.)
Akik mindig elkésnek (1907)
Mi mindig mindenről elkésünk,
Késő az álmunk, a sikerünk,
Révünk, nyugalmunk, ölelésünk.
Mi mindig mindenről elkésünk.
(3. vsz.)
Az ős Kaján (1907)
Uram, az én rögöm magyar rög,
Meddő, kisajtolt. Mit akar
A te nagy mámor-biztatásod?
Mit ér a bor- és vér-áldomás?
Mit ér az ember, ha magyar?
(10. vsz.)
Vér és arany (1907)
Én tudom, állom, hogy ez: a Minden
S hogy minden egyéb hasztalan:
Vér és arany, vér és arany.
Meghal minden és elmúlik minden,
A dics, a dal, a rang, a bér,
De él az arany és a vér.
(2-3. vsz.)
Mi urunk: a Pénz (1907)
Ha elfutnak a gyér aranyak,
Fölséges, nagy, úri Magunkból,
Istenem, be kevés marad.
Tegnap még borzasztót vétkezett,
Ki szent Személyünket leszólta
S ma félénken fogunk kezet.
(1-2. vsz.)
Örök harc és nász (1906)
Örök lesz a mi nagy csatázásunk
S örök a nászunk.
(8-9. sor)
Az Értől az Oceánig (1907)
Valaki az Értől indul el
S befut a szent, nagy Oceánba.
(11-12. sor)
A magyar Pimodán (1908)
A magyar fajtában öntudatlanul és rettenetesen él egy átok sejtése, azé a kielégülhetetlenségé, mely a féllelkek átka. Féllelkűek lehettünk mint szép és harcias barbárok is már, s nem ok nélkül, sőt jogos keserűséggel döngettük a kultúrás Bizánc kapuját, s kellemetlenkedtünk a nyugati Európának. Mindaz, ami ezer éven át történt velünk, s amit szeretnénk a sorsharag számlájára írni, amit szépítgetünk s mártíraureolával ékesítünk, a mi tökéleletlenségünk bűne, következménye egyszerűen.
(2)
Az Illés szekerén (1908; 1909-es ész.)
Az Úr Illésként elviszi mind... (1908)
Az Úr Illésként elviszi mind,
Kiket nagyon sujt és szeret:
Tüzes, gyors sziveket ad nekik,
Ezek a tüzes szekerek.
(1. vsz.)
Krisztus-kereszt az erdőn (1908)
Két nyakas, magyar kálvinista,
Miként az Idő, úgy röpültünk,
Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,
(11-13. sor)
Az Úr érkezése (1908)
Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
(1. vsz.)
Imádság háború után (1908)
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.
(3-4. sor)
A Sion-hegy alatt (1908)
Lámpás volt reszkető kezemben
És rongyolt lelkemben a Hit
S eszemben a régi ifjuság:
Éreztem az Isten-szagot
S kerestem akkor valakit.
(3. vsz.)
Szeress engem, Istenem (1908)
Szeress engem, ha tudsz szeretni,
Szeress engem, mert, jaj, utálnak
S olyan jó szeretettnek lenni.
(3. vsz.)
Álmom: az Isten (1907)
Batyum: a legsúlyosabb Nincsen,
Utam: a nagy Nihil, a Semmi,
A sorsom: menni, menni, menni,
S az álmom: az Isten.
(1. vsz.)
Magyar jakobinus dala (1908)
Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz
Végül egy erős akarat?
Hiszen magyar, oláh, szláv bánat
Mindigre egy bánat marad.
Hiszen gyalázatunk, keservünk
Már ezer év óta rokon.
Mért nem találkozunk süvöltve
Az eszme-barrikádokon?
Dunának, Oltnak egy a hangja,
Morajos, halk, halotti hang.
Árpád hazájában jaj annak,
Aki nem úr és nem bitang.
Mikor fogunk már összefogni?
Mikor mondunk már egy nagyot,
Mi, elnyomottak, összetörtek,
Magyarok és nem magyarok?
(3-6. vsz.)
Vén diák üdvözlete (1908)
S én jó mesterem, szeretném a kezed
Áldva-átkozva, sírva megcsókolni.
(59-60. sor)
Az én magyarságom (1908)
Az én magyarságom
Mindennél keserűbb,
Mindennél igazabb.
(1. vsz.)
A téli Magyarország (1907)
És álom nélkül álmodunk,
Én s a magyar tanyák.
(15-16. sor)
Nekünk Mohács kell (1908)
Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány-népek langy szivű sihederje,
Verje csak, verje, verje.
(1. vsz.)
Ilosvai Selymes Péter (1908)
Lágy keménység és kemény lágyság,
Neki is ez volt pátriája:
Ez a szegény, cifra Szilágyság.
(2. vsz.)
A Hadak Útja (1908)
Vörös jelek a Hadak Útján:
Hunniában valami készül,
Rongyos hadak, roppant hadak
Seregelnek vígan, vitézül.
(1. vsz.)
Csák Máté földjén (1907)
Éhe kenyérnek, éhe a Szónak,
Éhe a Szépnek hajt titeket.
Nagyobb igaza sohse volt népnek,
Hitványabb Nérók még seholse éltek.
Vagytok: a Ma, vagytok: a Holnap.
(3. vsz.)
Dózsa György unokája (1907)
Dózsa György unokája vagyok én,
Népért síró, bús, bocskoros nemes.
(1-2. sor)
A muszáj Herkules (1908)
Szeretnék fájdalom-esetten
Bujdosni, szökni, sírni, fájni.
De hogy ez a csürhe nevessen?
Szegény, muszáj Herkules, állom,
Győzöm a harcot bús haraggal
S késik az álmom s a halálom.
Sok senki, gnóm, nyavalyás, talmi,
Jó lesz egy kis hódolás és csönd:
Így nem fogok sohse meghalni.
(5-7. vsz.)
Szeretném, ha szeretnének (1909; 1910-es ész.)
Sem utódja, sem boldog őse... (1909)
Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.
Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.
De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.
Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.
Bujdosó kuruc rigmusa (1909)
Tíz jó évig a halálban,
Egy rossz karddal száz csatában,
Soha-soha hites vágyban,
Soha-soha vetett ágyban.
Kergettem a labanc-hordát,
Sirattam a szivem sorsát,
Mégsem fordult felém orcád
Rossz csillagú Magyarország.
(1-2. vsz.)
A föl-földobott kő (1909)
Föl-földobott kő, földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra
Hazajön a fiad.
Messze tornyokat látogat sorba,
Szédül, elbusong s lehull a porba,
Amelyből vétetett.
Mindig elvágyik s nem menekülhet,
Magyar vágyakkal, melyek elülnek
S fölhorgadnak megint.
Tied vagyok én nagy haragomban,
Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban
Szomoruan magyar.
Föl-fölhajtott kő, bús akaratlan,
Kicsi országom, példás alakban
Te orcádra ütök.
És, jaj, hiába, mindenha szándék,
Százszor földobnál, én visszaszállnék
Százszor is, végül is.
Álmodik a Nyomor (1909)
Csitt, most valahol, tán Ujpesten,
Húszesztendős legénynek vackán
Álmodik a Nyomor.
(3-5. sor)
Kocsi-út az éjszakában (1909)
Milyen csonka ma a Hold,
Az éj milyen sivatag, néma,
Milyen szomoru vagyok én ma,
Milyen csonka ma a Hold.
Minden Egész eltörött,
Minen láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.
Fut velem egy rossz szekér,
Utána mintha jajszó szállna,
Félig mély csönd és félig lárma,
Fut velem egy rossz szekér.
A Minden-Titkok versei (1910)
Hiszek hitetlenül Istenben (1906)
Hiszek hitetlenül Istenben,
Mert hinni akarok,
Mert sohse volt úgy rászorulva
Sem élő, sem halott.
(1. vsz.)
A Szerelem eposzából (1910)
Nekem a szerelem nem volt víg ajándék,
Lovagi birkózás, tréfás kopja-játék,
De volt ravatalos, halálos-víg torna,
Játék a halállal, titkos élet-forma.
(9. vsz.)
A márciusi Naphoz (1910)
Verjen meg az Isten, verjen meg bennünket,
Verje meg a tettünk, verje meg az álmunk,
(10-11. sor)
A fajok cirkuszában (1910)
Magyar bolyba sodort léttel
Sírom el, hogy nincs magyarság,
Nincs kivétel
S még a fájdalmunk is régi.
Minden, minden ideálunk
Másutt megunt ócskaság már,
Harcba szállunk
S már tudjuk, hogy kár a harcért.
(1-2. vsz.)
Céljainkat elcélozták,
Életünket már elélték.
Cirkusz-ponyvák
Bohóc-sorsa leng előttünk.
(8. vsz.)
A menekülő Élet (1912)
Köszönet az életért (1909)
Aki él, az mind, mind örüljön,
Mert az élet mindenkinek
Kivételes, szent örömül jön.
(3. vsz.)
Áldásadás a vonaton (1911)
"Áldjon meg az Isten
Minden jóságodért,
Sok hallgatásodért
És gonoszságodért."
(5-8. sor)
Kis, karácsonyi ének (1911)
Tegnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánt-havat hoznak.
Szeretném az istent
Nagyosan dicsérni,
De én még kisfiú vagyok,
Csak most kezdek élni.
(1-2. vsz.)
Köszönöm, köszönöm, köszönöm (1911)
Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.
(21-27. sor)
Istenhez hanyatló árnyék (1911)
S hányattatom, miként a sáska,
Mert csak Tenéked van erőd
S mert nem láttam régen előbb:
Nem szabad hinni senki másba.
(5. vsz.)
A magyar tanítókhoz (1910)
Alázását ki oly bűnösen tűrte,
Lázad hát már az Élet alágyűrtje,
A tanitó, a legrababb magyar?
(3-5. sor)
Levél-féle Móricz Zsigmondhoz (1911)
Rózsafa-vonóként nagy zöngésű húrhoz,
Súrlódjék ez írás Móricz Zsigmond úrhoz.
(1-2. sor)
Ezer kimondatlan magyar bánat, titok,
Szépség várja vágyón: Móricz beszélni fog.
(33-34. sor)
S ha a Lehetetlent nem tudtuk lebírni,
Volt egy szent szándékunk: gyönyörűket írni.
(79-80. sor)
A magunk szerelme (1913)
Elbocsátó, szép üzenet (1913)
Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak,
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
(1-4. sor)
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.
(53-57. sor)
Valaki útravált belőlünk (1912)
Nem tudjuk szeretni magunkat
És nem hisszük el, hogy szeretnek,
(30-31. sor)
A Tűz csiholója (1912)
Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.
(1. vsz.)
Ez a világ nem testálódott
Tegnaphoz húzó, rongy pulyáknak:
Legkülömb ember, aki bátor
S csak egy külömb van, aki: bátrabb.
(4. vsz.)
Ki látott engem? (1914)
A perc-emberkék után (1913)
Most perc-emberkék dáridója tart, (9. sor)
Hunn, új legenda (1913)
Minek a tanács, jóslat, aggodalmak?:
Gesztusaim élnek, míg meg nem halnak
S életemnek csak nézői a maiak.
(1. vsz.)
Nekem beszédes költő-példák némák,
Sem a betelt s kikerített poémák,
Sem a mutatványos fátum nem kenyerem.
(6. vsz.)
Vagyok egy ágban szabadulás, béklyó,
Protestáló hit s küldetéses vétó:
Eb ura fakó, Ugocsa non coronat.
(10. vsz.)
A tolakodó Gráciát ellöktem,
Én nem bűvésznek, de mindennek jöttem,
A Minden kellett s megillet a Semmisem.
Én voltam Úr, a Vers csak cifra szolga,
Hulltommal hullni: ez a szolga dolga,
Ha a Nagyúr sírja szolgákat követel.
(14-15. vsz.)
Sípja régi babonának - Bujdosó magyar énekli (1913)
Üzenhettek már utánam
Kézsmárk hegye, Majtény síkja,
Határ-szélen botot vágok,
Vérem többé sohse issza
Veszett népem veszett földje:
Sohse nézek többet vissza.
(4. vsz.)
Az Idő rostájában (1913)
Óh, aszottak és be nem teltek
S óh, magam is faj-sorsom osztván,
Be igazság szerint hullunk ki
A kegyetlen óriás rostán,
Kedvét nem töltvén az Időnek.
(5. vsz.)
Mondjam el szóban? (1913)
Mondjam el szóban,
Vagy hazug bókban,
Amit a csókban
Valahogy úgy adtak, hogy jólvan?
Üzenet egykori iskolámba (1913)
Ha élet zengi be az iskolát,
Az élet is derűs iskola lesz.
S szent frigyüket így folytatják tovább.
Én iskolám, köszönöm most neked,
Hogy az eljött élet-csaták között
Volt mindig hozzám víg üzeneted.
Tápláltad tovább bennem az erőt,
Szeretni az embert és küzdeni
S hűn állni meg Isten s ember előtt.
(5-7. vsz.)
Bár zord a harc, megéri a világ.
Ha az ember az marad, ami volt:
Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.
(10. vsz.)
A halottak élén (1918)
Emlékezés egy nyár-éjszakára (1917)
Csörtettek bátran a senkik
És meglapult az igaz ember
S a kényes rabló is rabolt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
(16-20. sor)
Ember az embertelenségben (1916)
Ékes magyarnak soha szebbet
Száz menny és pokol sem adhatott:
Ember az embertelenségben,
Magyar az űzött magyarságban,
Újból-élő és makacs halott.
(3. vsz.)
Mai próféta átka (1917)
Már csúfja minden állatoknak
Isten híres sarja, az Ember
(16-17. sor)
Intés az őrzőkhöz (1915)
Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta
Véres és ostoba feneségek.
Oly szomorú embernek lenni
S szörnyűek az állat-hős igék
S a csillag-szóró éjszakák
Ma sem engedik feledtetni
Az ember Szépbe-szőtt hitét,
S akik még vagytok, őrzőn, árván,
Őrzők: vigyázzatok a strázsán.
(2. vsz.)
Mag hó alatt (1914)
Gyötrött és tépett magamat
Régi hiteiben fürösztve
Vérből, jajból és lángból
Szedegetem össze
S elteszem mint életes holtat.
(1. vsz.)
Az eltévedt lovas (1914)
Vak ügetését hallani
Eltévedt, hajdani lovasnak,
Volt erdők és ó-nádasok
Láncolt lelkei riadoznak.
(1. vsz.)
Kisértetes nálunk az Ősz
S fogyatkozott számú az ember:
S a domb-keritéses síkon
Köd-gubában jár a November.
(4. vsz.)
Csupa vérzés, csupa titok,
Csupa nyomások, csupa ősök,
Csupa erdők és nádasok,
Csupa hajdani eszelősök.
(6. vsz.)
Krónikás ének 1918-ból (1918)
Iszonyú dolgok mostan történűlnek,
Népek népekkel egymás ellen gyűlnek,
Bűnösök és jók egyként keserűlnek
S ember hitei kivált meggyöngűlnek.
(1. vsz.)
Lámpás, szép fejek sután megszédűlnek,
Emberségesek igen megréműlnek,
Ifjak, kik voltak, hoppra megvénűlnek
S a föld lakói dög-halmokba dűlnek.
(6. vsz.)
S szegény emberek mégsem csömörűlnek,
Buták, fáradtak és néha örűlnek,
Szegény emberek mindent kitörűlnek
Emlékeikből, mert csak ölnek, ölnek.
(8. vsz.)
Ifjú szivekben élek (1915)
Ifjú szivekben élek s mindig tovább,
Hiába törnek életemre
Vén huncutok és gonosz ostobák,
Mert életem millió gyökerű.
(1. vsz.)
Menekülés az Úrhoz (1917)
Nincs már semmi hinnivaló,
Higgyünk hát a van-vagy-nincs Úrnak.
(23-24. sor)
Adja az Isten (1915)
Adja meg az Isten,
Mit adni nem szokott,
Száz bús vasárnap helyett
Sok víg hétköznapot,
Adja meg az Isten.
(1. vsz.)
Őrizem a szemed (1916)
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.
De ha mégis? (1918)
Gondoltam: drága, kicsi társam,
Próbáljunk mégis megmaradni
Ebben a gyilkos, vad dúlásban.
(1. vsz.)
Nézz, Drágám, kincseimre (1917)
Nézz, Drágám, kincseimre,
Lázáros, szomorú nincseimre,
Nézz egy hű, igaz élet sorsára
S őszülő tincseimre.
(1. vsz.)
Az utolsó hajók (1923)
Új s új lovat (1914)
Segítsd meg, Isten, új lovaddal
A régi, hű útra-kelőt,
Hogy sóbálvánnyá ne meredjek
Mai csodák előtt.
(1. vsz.)
A végesség: halhatatlanság
S csak a Máé a rettenet,
Az Embernek, míg csak van ember,
Megállni nem lehet.
(5. vsz.)
Elégedetlen ifju panasza - Hadköteles évszázadunk elején (1918)
Vér, vér, vér,
Be meg fog szépülni az Ember,
Ha vérben jól megmosdik egyszer
S be megjavul.
(17-20. sor)
Két kuruc beszélget (1918)
Most már nagyon jó, mert nem lehet rosszabb,
(1. sor)
Ha volt vón szükség emberre, magyarra,
Lett volna, aki másképpen akarja.
(9-10. sor)
Az utolsó hajók (1918)
De mit utáljak, mitől féljek,
És miért éljek?
(13-14. sor)
Üdvözlet a győzőnek (1918)
Ne tapossatok rajta nagyon,
Ne tiporjatok rajta nagyon,
Vér-vesztes, szegény, szép szivünkön,
Ki, íme, száguldani akar.
Baljóslatú, bús nép a magyar,
(1-5. sor)
Mi voltunk a földnek bolondja,
Elhasznált, szegény magyarok,
És most jöjjetek, győztesek:
Üdvözlet a győzőnek.
(4. vsz.)