Műveinek középpontjában az egyéniség kiteljesítésének problémája áll. Hősei sokszor olyan alakok, akik nem találják a tehetségük kibontásához vezető utat, így elveszítik morális tartásukat. E tárgykörű regényei a Viharban (1955) és A gyáva (1961). A végképp talaját vesztett ember alakja jelenik meg az Oszlopos Simeon (1960) drámájában: enyhén abszurd, stilizált, a végletekig rossznak érzett világon annak még rosszabbá tételével kell bosszút állni. Ugyanez a szemlélet uralkodik negyedik nagy alkotásában, az Elveszett paradicsomban (1961) is. Műveivel az 50-60-as évek erkölcsi ellentmondásait fejezte ki.