Költészetét három korszakra oszthatjuk. Az első 1900-ig terjed, melyre az útkeresés, érvényesülés jellemző. Ír drámákat, elbeszéléskötetet, kritikákat, s rengeteg verset (Katángok, Élet és dalok kötetek). A nyitottság, az emberiség melletti elkötelezettség jellemzi szenvedélyes hangú, szecessziós formavilágban testet öltött költészetét. Lírai művek és a Rodin titkáraként alkotott August Rodin monográfia (1903) jelzi következő költői korszakát. 1910-től meghatározható utolsó korszaka az emberi életnek értelmet adó pozitív eszmény keresése jegyében telt. Olyan híres művei jelzik ezt, mint a Duinói elégiák (1922), tíz verses ciklusa, vagy a Szonettek Orfeuszhoz (1923) szonettciklusa. Költészetében a mulandó földi dolgok szeretete a „belső világtér” képzetével párosul, mely olyan szellemi tér, melyben nincs határvonal élet és halál között.