Első verseskötetei (Pogány köszöntő, 1930; Újmódi pásztorok éneke, 1931) a pogány életörömöt és a természetélményt tükrözik. Már a Kortárs útlevelére (a Járkálj csak, halálraítélt! kötetben, 1936) versében jelzi a választás lehetőségét: vagy megalkuvók leszünk, megbújunk, vagy vállaljuk sorsunkat. Radnóti ez utóbbi utat választotta, s lett az emberi helytállás és kitartás erkölcsi, irodalmi példája. Többszöri munkaszolgálatosként mindvégig megmaradtak költészetében a természet és a szerelem képei (Nem tudhatom), ám ezt is elpusztítja a háború (Erőltetett menet, Razglednicák, a Bori noteszben, 1944), s csupán az élni akarás viszi tovább az elgyötört lelket, testet. Eszméi, értékei kifejezésére leginkább a vergiliusi ecloga forma felelt meg (Hetedik ecloga).