A XIX. századi líra meghatározó alakja. Költészetének alaphangját a nemzet létkérdései körüli, olykor herderi pesszimista aggodalma határozta meg, a nemzeti dicső múlt eszményítése, a példaadás szerepe jelenik meg műveiben. Ezen alkotásai közül kiemelkedik a Zrinyi dala (1830), Huszt epigrammája (1831), Zrinyi második éneke (1838). Nemzeti himnuszunk (Himnusz, 1823) szerzője. Irodalmi kritikáiban (Csokonairól, Berzsenyiről) klasszicista mércét állított fel. A nemzet tanítójaként fejtette ki irodalompolitikai, nevelési, erkölcsi nézeteit a Nemzeti hagyományok (1826), Mohács (1826) Parainesis Kölcsey Kálmánhoz (1834) című értekezéseiben. A magyar romantika első nagy alakja, az óda műfajában (A szabadsághoz, 1815; Rákos, 1821) alkotott maradandót.