A Nyugat harmadik nemzedékének későn induló tagja. Költészetét, világképét végletes pesszimizmus jellemzi. Elkeseredettségét az ember biológiai és társadalmi kiszolgáltatottsága (Szanatóriumi elégia, 1942), valamint a kozmoszra váró katasztrófa miatti szorongás adja (Jegyzetek a pokolban, A létezés rémségei), viszont a költő ezirányú lázadó magatartása figyelhető meg a Lángok árnyékában (1970) című kötetben. A kötet darabjai közül kiemelkedik a drámai monológ (Hamlet elkallódott monológja, Hérasztratosz) és a lírai groteszk műfajában (A kegyelet oltárán, Város- és önarckép, 1955) írott költeményei. Hatalmas műfordítói életművet hagyott hátra. Kiemelkedik a Faust 2. része.