Egyik szervezője a Holnap című antológiának. Szülővárosában, Szegeden ismerkedett meg szerelmi lírájának ihletőjével, Sárvári Anna színésznővel. Rokonszenve a munkásság iránt a forradalmak idején erősödött meg. Szerelmes versei, Anna-ciklusa (Annához, Anna örök) a reménytelen vágyakozás és beteljesületlen rajongás darabjai. Költészetét végig kísérik az ún. „magyar versek”, amelyek közül a tájversek jelentősek (Magyar nyár 1918, Magyar táj magyar ecsettel). Életében későn jelentkezik az emberi szenvedés iránti együttérzés sajátos vallásossággal párosuló lírája (A tápai Krisztus). A villoni balladaforma meghonosítója (Ódon ballada, 1907). Kisregénye (Orbán lelke, 1924) és szinte minden elbeszélése önéletrajzi ihletésű.