Szerelmes versei rokokó és szentimentalista stíluselemekből építkeznek, a sablonokon túlnő az élmény és a természetesség (Ruszánda, moldvai szép, Az öröm tündérsége, Végbúcsú Ámelitől, 1789-90). A természet gazdagsága vigasztalásul szolgál a költőnek, A tavaszhoz, a Nyári esti dal (1824) című költemények a magyar természetlíra kiemelkedő alkotásai. A természettel való közeli kapcsolatából születik a Magyar Füvészkönyv (1807) című, Diószegi Sámuellel írott tudományos műve, megalkotva számos növény latin nevének csodálatos ma használatos magyar megfelelőjét. Főműve a Lúdas Matyi (1815) című elbeszélő költeménye, mely az első mű irodalmunkban, amely népmesei tárgyat, népmesei eszközzel, hiteles népi hangon, de hexameterekben dolgoz fel.